Magányos farkas vagyok,azaz egy 21 éves egyetemista lány.Aki kicsit különc,kissé költő lélek,na és… még szűz.Hát igen,ez van kérem szépen.Manapság ez úgymond szokatlan.De nem az én esetemben.Különösen alakultak a dolgaim,mióta véget ért a középiskola.
Egykor voltak barátaim,és pontos terveim voltak a jövőre nézve.A tervek már rég meghaltak,a remények még halványan pislákolnak.Most eszembe jutott egy John Lennon idézet,amit még egy régi jó barátnőmmel nézegettünk ballagáshoz közeledve.Így szólt:
,,Lassan húsz éves már a gyermek,
álmainak fénye kopott már,
de hiszi még,hogy új álmai lesznek,
s álmaiért újra harcba száll.”
Hát én már elhagytam a huszat,sőt lassan de biztosan döcögök a 22 felé.
A fiatalság.Szép dolog,de törékeny.Fájdalommal emlékszik majd vissza rá egy ráncos arcú nénike csendes estéken,de talán a fájdalmába vegyül némi büszkeség,és a szeretet örömkönnyei.Csakhogy az én emlékezetem kihagyott lehetőségeket,és hangtalanul elsurranó ifjú éveket őriz majd.Valakinek csak ennyi a bére.
Éreztétek már azt,hogy a sorsotok egy bizonyos ponton,amit nem tudnátok megnevezni,valahogy letért a helyes ösvényről,és zátonyra futott?Egy Kosztolányi vers jut erről eszembe: ,,Mint aki a sínek közé lépett…”.
Valamikor nem a helyes ösvényre tettem a lábam,és most kénytelen vagyok a magányos farkas fantázia névvel illetni magam (bár sajna nagyon is valóságos),és blogot gyártok késő este ahelyett,hogy az igazak álmát aludnám,vagy más kevésbé antiszociális tevékenységet folytatnék.
Ó,nem…fogalmam sincs,mi az a szerelem.Nem tudok róla én semmit.Csak azt,hogy ez az egyetlen,ami még megmenthet ennek a világnak.És hogy remélem,hogy egyszer… csak egyetlen egyszer egy percre átélhetem.Bár az utóbbi években a bennem megszületett Miss Cinikus,avagy Nem Hiszek Semmiben kisasszony már erősen kételkedik,hogy egyáltalán létezik ilyesmi a lányregények,és hollywoodi filmek díszletein kívül.Sőt,hajlamos egy legyintéssel,és egy lesajnáló fintorral elintézni az ilyen fennkölt gondolatokat.
Február 14.? Számomra nem jelent semmit.Egyszer,sok évvel ezelőtt éppen ezen a napon akartam valakivel összejönni,dehát az már régi sztori.Miss Cinikus csak nevet az ilyen emlékeken.És milyen iagaza van.
Kár,hogy maradt még egy másik énem is,aki még mindig a hercegre vár…Hiába,javíthatatlanul szentimentális vagyok,elismerem.Az ilyenek,mint én,ebben a világban halálra vannak ítélve.
Na jól van,elálmosodtam,úgyhogy megyek aludni,drágáim.Anyu szerint mostanában nevetek álmomban…Úgy tűnik éjszakánként mindent pótolok,ami egyébként kimaradt az életemből.:))
Good night everybody,és ha van valaki mellettetek,adjatok hálát az égnek,hogy nem ti vagytok Miss Carrie White,avagy a kis különc.
Első Hold ugatás…:))
2008 február 12. | Szerző: Carrie_White
Helló mindenkinek!
Magányos farkas vagyok,azaz egy 21 éves egyetemista lány.Aki kicsit különc,kissé költő lélek,na és… még szűz.Hát igen,ez van kérem szépen.Manapság ez úgymond szokatlan.De nem az én esetemben.Különösen alakultak a dolgaim,mióta véget ért a középiskola.
Egykor voltak barátaim,és pontos terveim voltak a jövőre nézve.A tervek már rég meghaltak,a remények még halványan pislákolnak.Most eszembe jutott egy John Lennon idézet,amit még egy régi jó barátnőmmel nézegettünk ballagáshoz közeledve.Így szólt:
,,Lassan húsz éves már a gyermek,
álmainak fénye kopott már,
de hiszi még,hogy új álmai lesznek,
s álmaiért újra harcba száll.”
Hát én már elhagytam a huszat,sőt lassan de biztosan döcögök a 22 felé.
A fiatalság.Szép dolog,de törékeny.Fájdalommal emlékszik majd vissza rá egy ráncos arcú nénike csendes estéken,de talán a fájdalmába vegyül némi büszkeség,és a szeretet örömkönnyei.Csakhogy az én emlékezetem kihagyott lehetőségeket,és hangtalanul elsurranó ifjú éveket őriz majd.Valakinek csak ennyi a bére.
Éreztétek már azt,hogy a sorsotok egy bizonyos ponton,amit nem tudnátok megnevezni,valahogy letért a helyes ösvényről,és zátonyra futott?Egy Kosztolányi vers jut erről eszembe: ,,Mint aki a sínek közé lépett…”.
Valamikor nem a helyes ösvényre tettem a lábam,és most kénytelen vagyok a magányos farkas fantázia névvel illetni magam (bár sajna nagyon is valóságos),és blogot gyártok késő este ahelyett,hogy az igazak álmát aludnám,vagy más kevésbé antiszociális tevékenységet folytatnék.
Ó,nem…fogalmam sincs,mi az a szerelem.Nem tudok róla én semmit.Csak azt,hogy ez az egyetlen,ami még megmenthet ennek a világnak.És hogy remélem,hogy egyszer… csak egyetlen egyszer egy percre átélhetem.Bár az utóbbi években a bennem megszületett Miss Cinikus,avagy Nem Hiszek Semmiben kisasszony már erősen kételkedik,hogy egyáltalán létezik ilyesmi a lányregények,és hollywoodi filmek díszletein kívül.Sőt,hajlamos egy legyintéssel,és egy lesajnáló fintorral elintézni az ilyen fennkölt gondolatokat.
Február 14.? Számomra nem jelent semmit.Egyszer,sok évvel ezelőtt éppen ezen a napon akartam valakivel összejönni,dehát az már régi sztori.Miss Cinikus csak nevet az ilyen emlékeken.És milyen iagaza van.
Kár,hogy maradt még egy másik énem is,aki még mindig a hercegre vár…Hiába,javíthatatlanul szentimentális vagyok,elismerem.Az ilyenek,mint én,ebben a világban halálra vannak ítélve.
Na jól van,elálmosodtam,úgyhogy megyek aludni,drágáim.Anyu szerint mostanában nevetek álmomban…Úgy tűnik éjszakánként mindent pótolok,ami egyébként kimaradt az életemből.:))
Good night everybody,és ha van valaki mellettetek,adjatok hálát az égnek,hogy nem ti vagytok Miss Carrie White,avagy a kis különc.
Pussssz.
Oldal ajánlása emailben
X